Pszionik

 

Pszionikok élete:

Hát sokban hasonlít a mágusokéhoz és sokban az Áhéhoz. Életük nagy részét varázslással töltik, mivel nagyon sok használható varázslatok van és főként így tudnak harcolni. Bénító képességük elég fejlett. Sebezni is szépen tudnak. Érdemes kipróbálni ezt a kasztot, mivel nagyon érdekes, izgalmas is mivel sok vari van és gyorsan is fejlődik a kari.

 

Hogyan legyünk jó pszionikok?:

Hát szerintem nem kell ehhez sok mindent hozzáfűzni, mivel magadtól is rájössz te a dolgok lényegére, ha elolvasod ezt a leírást. Azért, hogy mégis legyen némi támpont írok valamicskét. 20. szinttől kezd érdekes lenni dolog mivel, ekkor már lehet pszibombát varázsolni, ami az egyik legjobb sebző vari. Ha eléred a 30. szintet már örülhetsz mivel pszivihar is van és azzal ráadásul ugrálni is lehet. Innentől kezdve gyakorlatilag minden megy csal egy kis idő kell. Érdemes eljuttatni a koncentrálást nagyon jóra minél hamarabb, ugyanis ettől a szinttől kezdve van agyroppantás ami sebez is és bénít is elég szépen. Nagyjából ennyi kell a boldogsághoz. A mentálkard szerepe másodlagos, de ha szemből próbálsz valamit kezdeni, akkor jó ha üt az is ezért érdemes a támadásba egy kis lóvét fektetni. A többi már megy magadtól is J.

 

Milyen cuccokat használjunk?:

Hát igen. Először is szerezzünk egy fegyvert. Ez a mentálkard amit az idez kard paranccsal hozhatsz létre. Ez egy kétkezes fegyver, ami autoloados tehát kilépés után megmarad, elég szépen sebez megfelelő státok és képzik mellett és ráadásul még intelligenciát is ad.

A többi cucc szerepe mellékes dolog, de azért lehet találni néhány dolgot. Érdemes venni a boltban smaragd gyűrűt, mivel ad 20 manát. Köpenyt is érdemes venni mivel ha meglebben harc közben akkor több mint 100 manával leszel gazdagabb, ami nekem nagyon tetszik, mert gyakorlatilag majdnem minden körben meglebben és így ingyen ölögetem a lényeket. Javaslott beszerványolni egy exp-számláló kütyüt is, ami a megszerzett manát méri és autoloados. Én még használok poénból fekete szalagot is, ami szintén autoloados, de gyakorlati hasznát még nem nagyon találtam. De az nem azt jelenti, hogy nincs.

Nagyjából ennyi kell, a többit meg bízd a varikra, meg tudásodra.

 

Képzettségek:

Alkudozás, árnyharc, dobó, kántálás, kétkezes fegyver, kétkezes fegyverek, kétkezes harc, kéziharc, koncentrálás, lövő, mentális támadás, mentális védekezés, szúró, támadás, vágó, védekezés, zúzó.

A kék színezés azt jelenti, hogy fontos képzettségről van szó. A piros színezés azt jeleni, hogy nagyon fontos képzettségről van szó.

Alkudozás: Ez egy kereskedelmi képzettség, az egyetlen, amit csak a könyvtárban lehet tanulni. Minél jobb, annál olcsóbban veszel, s annál drágábban adsz el dolgokat.

Árnyharc: Lényegtelen képzettség pszionik számára. Inkább hagyd az Ahknak.

Dobó: Lényegtelen képzettség pszionik számára.

Kántálás: Ez egy elég érdekes képzettség J. Úgy tudom tanulni nem lehet és elég lassan fejlődik. Gyakorlatilag az esőtánc varázslatod hatékonyságát szabályozza. Úgy tudom, hogy ettől függ, hogy a nyugi parancs mennyire jön be szóval érdemes fejleszteni esőtánccal…

Kétkezes fegyver: Egyik legfontosabb képzettség. Ettől függ hogy izomból mekkorát ütsz a mentálkardoddal.

Kétkezes fegyverek: Lényegtelen képzettség pszionik számára.

Kétkezes harc: hát nem fontos a pszionikok körében de ha két darab fegyvert használnál öléshez akkor van értelme. Egyébként mentálkardnál nincs.

Kéziharc: Lényegtelen képzettség pszionik számára. Hagyd inkább a szerzetesekre!

Koncentrálás: Na kérem szépen itt az ultimate képzi. Ez annyit jelent hogy ez a legfontosabb, mivel pszionik varikkal harcol és ez szabályozza az összes pszivarázslat erősségét, így a két legfontosabb sebzővari a pszivihar és pszibombájét is. Viszonylag jól fejlődik ha sokszor bombazol.

Lövő: Lényegtelen képzettség pszionik számára.

Mentális támadás: Elég jó képzettség. Ettől is függ a sebzővarik erőssége. Viszonylag gyorsan fejlődik.

Mentális védekezés: Elég fontos képzettség. Ettől függ, hogy a védő varázslatok (mentálpajzs, agyburok) védő ereje mekkora. Legalábbis kis mértékben befolyásolják az eredményt. Elég lassan fejlődik magától, úgy vettem észre, de szerintem nem érdemes tanulni.

Szúró: Lényegtelen képzettség pszionik számára.

Támadás: Nagyon fontos képzettség, mivel ettől függ, hogy eltalálod e az ellenfeled.

Vágó: Fontos képzettség, mivel ez is számít a sebzésbónuszban.

Védekezés: Az egyik legfontosabb képzettségről van szó. Minél jobban tudod, annál kevesebbszer találnak el és annál kisebbet ütnek rád. Nagyon lassan fejlődik, de nem érdemes tanulni, mert ingyen is megtanulhatod, fejlesztheted.

Zúzó: Lényegtelen képzettség pszionik számára.

 

Egyéb pszionik dolgok:

Az pszionikoknak van egy speciális amulettjük, amit csak akkor szerezhetnek meg, ha előtte megcsinálták a sámán küldetést. Az amulettet ekkor még nem kapják meg, hanem azt még meg kell keresni az égig érő cédrusfában, ami persze outlandon van és randomban(véletlenszerűen) helyezkedik el, tehát ha meg akarjuk szerezni az amulettet, akkor fel kell bolygatni az egész EVt. Na azért nem ennyire nehéz a dolog. A pszionikok ugyanis rendelkeznek egy paranccsal, melynek segítségével bárkit és bármit meg tudnak találni. Ez a parancs a "felkutat". Hát igen, ezzel már egy kicsit könnyebb dolgunk lesz. Akkor írjuk be, hogy "felkutat fa" és máris megtudjuk, hogy hol van. Na ha megtaláltuk, akkor be kell menni a fába a "belep ragyogas" paranccsal. Ekkor bejutottunk a belsejébe. Itt 6 különböző irányba mehetünk és 6 különféle amulettet szerezhetünk. Persze csak egyetlen egyet hordhatunk J. Az amulettek azért speciálisak, mert a státuszokat állítgatják át és a képzettségek szintjét is állítgatják kis mértékben. Hogy melyik amulett mit hogyan állít azt a terkepek/cedrusfa.html-en nézheted meg. Persze az amulettek szabályozásának mértéke függ a szintedtől és a fajodtól is. Minden esetre elég jó amulettek vannak. Válogass kedvedre J.

 

A pszionikok varázslatai:

Agybénítás

Agyburok

Agyroncsolás

Agyroppantás

Dezintegráció

Energiaszívás

Idéz

Kontroll

Konvertál

Letapogatás

Mentálököl

Pszibomba

Pszicsapás

Psziregeneráció

Pszivarázslatok

Pszivihar

Stabilitás

Tudatkutatás

 

Varázslatok leírása:

Agybénítás:

Az agybénítás, mint neve is elárulja, képes az élőlények agyát teljesen megbénítani, ezáltal az áldozat mozgásképtelenné válik egy időre.

Iskola: Pszionik

Manna-pont: kb. 100

 

Agyburok:

Az agyad köré mentális védőburkot húzol fel, mely véd bizonyos mentális támadások ellen.

Szükséges: kb 150 mp és nem túl jó mágikus védelem.

 

Agyroncsolás:

Tudati energiádat összegyűjtve képes vagy meggyengíteni mások mágikus védelmét.

Iskola: Pszionik

Mana-pont: 40

 

Agyroppantas:

Ez a pszionikok legveszélyesebb fegyvere, és ez egy magas szintű mentális támadás. Az ellenfél egy mentális csapást szenved el, amely akár több körig is lebénítja, miközben elveszti életerejének 20% -át. Vigyázat hátulütője is van a csapásnak!

Iskola: Pszionik

Mana-pont: 300 és 30. szint és nagyon jó koncentrálás.

 

Dezintegrálás:

Egy egyszerű ámde igencsak destruktív képesség, mellyel a nálad illetve a földön lévő tárgyakat semmisítheted meg csupán agyi energiáid segítségével.

Költség: 30mp

 

Energiaszívás:

Ezzel a képességgel képes vagy mágikus energiáidat tölteni a környező élőlények 'segítségével'. Apróbb balesetek történhetnek, ha esetleg túl sok energiát kapna egyszerre az agyad....

 

Idéz:

Ezzel a nem is olyan egyszerű képességgel képes vagy a saját fegyveredet elkészíteni csupán a szellemi energiáid segítségével. Sőt még ki tudja mi mindenre lehet még jó ez a képesség.

Iskola: pszionik

 

Kontroll:

Ezzel a képességgel képes vagy úgy kontrollálni tested, ahogy neked tetszik. Képes lehetsz hatalmas súlyokat megmozgatni, vagy akár komoly sebeket elviselni. Halálosabbá teheted támadásaid, vagy ellenfeleid támadásai ellen védekezhetsz sikeresebben. Megnövelheted szellemi kapacitásod, mozgásod precízségét, ügyességét.

Szükséges: 180 mp

 

Konvertál:

Ezzel az alapvető képességgel képes vagy agyi energiáidat feltölteni fizikai energiáidból. Vigyázz, bele is halhatsz, ha túlságosan sanyargatod testedet!

 

Letapogatás:

Ezzel a képességgel képessé válsz az ellenfeled életenergiáinak halvány kisugárzását megérezni, és pontosabb képet kapsz majd arról, hogy pontosan hogy is áll tartalékaival.

Szükséges: 80-90 mp

 

Mentálököl:

A mentálököl a sámánok pszionik alosztályának egyik hatásos támadása, mellyel agyi energiáit sűrű és kemény ököllé formázza a beavatott s ezzel, mint egy vasököllel ellenfele képébe csap.

Iskola: Pszionik

Manna-pont: 75

 

Pszibomba:

A sámánok pszionik iskolájának egyik leghírhedtebb képessége, amivel mentális robbanást idéznek elő környezetükben.

Iskola: Pszionik

Manna-pont: 100 és 20. szint.

 

Pszicsapás:

Ez egy alapvetően offenzív képesség, ami nem igazan a sebzéséről híres, hanem inkább arról, hogy a tudati koncentrációddal képes vagy az ellenfél fegyverét, páncélját akár összes tárgyát felrobbantani, ami ugyebár nem egy kellemes dolog, ha épp rajta van a páncél...

 

Psziregeneráció

Ezzel odaülhetsz egy szörny elé, és mentális erőddel az ő energiáit a saját gyógyulásodra fordíthatod. Megszakítja a felkel parancs.

 

Pszivarázslatok:

A pszionik varázslatok listája.

 

Pszivihar:

A pszi használatának egyik leghatásosabb példája. A pszionik az agyában összegyűlt mentálfonalakat környezetébe kidobja, melyek az összes jelen levő élőlény agyát halálos szorításba fogják. A pszivihar nem tűnik el néhány másodperc alatt, hanem az erősségétől függő ideig újra és újra megpróbálja áldozata agyát megfojtani.

Iskola: Pszionik

Mana-pont: 200 és 30. szint.

 

Stabilitás:

Ezzel a képességgel képes vagy a legjobb kovács által sem észrevett apróbb hibákat leszel képes kijavítani egy páncélon vagy fegyveren.

Manaköltség: 100

 

Tudatkutatás:

Ezzel az egyszerű képességgel érzékelheted, kikkel vagy egy szobában. Persze ez nem tökéletes, mert az alacsony intelligenciával megáldott teremtményeket nem fogod érzékelni.